Honlapunk átalakítás alatt áll, egyes funkciók, tartalmi elemek jelenleg nem elérhetőek.

Advent I. -II.

Advent I. -II.

adventi-koszoru_icoNovember 29-én Advent első vasárnapján a Városháza előtti téren került meggyújtásra az első adventi gyertya.


 



Az első adventi gyertyát Dr. Szilva István, Sajóbábony város polgármestere és Király Gáborné jegyző gyújtották meg.


A résztvevők meghallgathatták Hegedűs Attila által előadott, erre a napra választott versét, polgármester úr ünnepi beszédét követően pedig az Animus Csengettyű Együttes koncertjének lehettünk részesei.


Advent második vasárnapján szintén a Városháza előtti téren ünnepelt Sajóbábony lakossága,


A második adventi gyertyát Loy Lászlóné, a Sajóbábonyi Deák Ferenc Általános Iskola igazgatója és Juhász Judit, a Sajóbábonyi Szivárvány Óvoda vezetője gyújtotta meg,


Ezen a vasárnapon ünnepi műsort adtak a Pitypang tagóvoda Maci csoportosai és a Sajóbábonyi Deák Ferenc Általános Iskola tanulói. 


Advent harmadik és negyedik vasárnapján a Tájház udvarára várjuk az ünnepelni vágyókat.


Az eseményfotók itt és itt tekinthetőek meg.